Váratlan, 94.rész

- Tehát, a szüleitek mind egy gimibe jártak? - értelmeztem a hallottakat. - Nem, anyu nem – felelte Wyatt. - Ő , hogy ker ü lt a k é pbe? – é rdekl ő dtem k í v á ncsian. - Kate csoporttársa volt az egyetemen, ő mutatta be ap á nak – magyarázta Wyatt. - A szüleid gimi óta együtt voltak? – intéztem kérdésemet ezúttal Keatonnek. - Igen. Már kilencedikes koruk óta együtt jártak – bólintott Keaton. Kezem önkéntelenül is Keaton asztalra fektetett jobbjára vándorolt. Keat szerencsére nem vette ezt amolyan „rendkívül sajnállak és szánlak” érintésnek, hanem összekulcsolta ujjainkat és rám mosolygott. - Nagyon szerethették egymást – jegyeztem meg halkan, arra gondolva, ilyen lehet az igaz szerelem. Ami egy egész életen át kitart, még ha rövidebb is az az élet, mint másoké. - Így volt – mosolygott Wyatt is. - És mi van a te szüleiddel? Hogy van ez apukáddal? – irányítottam rá tekintetemet. Wyatt nagyot sóhajtott, majd egy másodperc erejére Keatonre pillantott. - Apu… - kezdte. – Ő … Tudod, nem nagyon sikerült feldolgoznia a történteket. Hogy elvesztette a legjobb barátját. Kifordult magából. Ahelyett, hogy megemberelte volna magát és támogatta volna Keatet, a családját meg persze anyát, teljesen kiborult. Inni kezdett és állandóan elt ű nt otthonr ó l. Az ivást azóta abbahagyta. Wyatt keze ökölbe szorult, lágy vonásai elt ű ntek. Elengedtem Keat kez é t é s ujjaim ez ú ttal Wyatt elfeh é redett ö kl é re t é vedtek. - Nem érdekel, hogy mit tesz, tudod? De baromira haragszom rá, amiért képtelen kezelni a mai napig ezt az egészet. Gondoskodnia kéne anyáról és apja helyett apja lenni Keatonnek meg Kylienak. Ez igy lenne helyén való. - Mindenki másképp éli meg a dolgokat. Talán nem érzett magában elég er ő t. Tal á n t ú l nagy vesztes é g é rte – pr ó b á ltam enyh í teni a f á jdalm á n. - Nagyobb, mint Keatont? – robbant ki Wyattb ő l m é rgesen. Úgy vettem észre, hogy Wyatt számára ez az egész Keaton körül forgott, meg persze az anyukája körül. Nem is említette, milyen hatással volt rá a dolog, hisz mégiscsak az ő apj á r ó l volt sz ó . - Nem, nyilván nem. Illetve, mit tudom ...