Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Láthatatlan angyal díj -közönségdíj 3.helyezés

Mikor 2015 novemberében nekiálltam a Ködön túl történet megírássásra, eszembe nem jutott az,hogy valaha én a történeteimmel díjat vagy díjakat fogok nyerni. Pláne nem azt,hogy én blogtörténeteket fogok gyártani. Amikor Szilveszter estéjén landítottam a történetet,a  cafeblog oldalán, úgy éreztem valami hülyeséget csinálok, majd  az egyik Aranymosáson részt vett írásomat is elkezdtem feltölteni. Januárban áttettem a történeteket a blog.hu oldalra. Itt A ködön túl három díjat is elnyert. Végül úgy határoztam tavasszal megpróbálkozom a Wattpaddal. Csöppet sem bántam meg,hogy átkerültek a történetek. Rengeteg követőm lett, és olvasói listákra kerültek sorra a történetek.  Majd érkeztek sorba az interjúk is. Láttam tavaly Januárban ezt a díjat, eljátszottam a gondolattal, de jó is volna, ha nyernék egy ilyen díjat. El is feledkeztem róla. Egészen Karácsony másnapjáig,mikor megláttam a Facebbokon Szabó Ajándék bejegyzését. Elsőre átsiklottam felette,nem nyitottam meg. De  a kíváncsiság nagy úr, és belenéztem. Majd a döbbenettől dobtam egy hátas,mikor megláttam a nevem. Nem is kaphattam volna ennél szebb Karácsonyi ajándékot. 40-en voltunk ,majd Január elején, ez egy pénteki nap volt, már csak 20 név szerepelt azok között,kikre szavazni lehetett,kik legyen a díjazottak. Továbbra is ott volt a nevem. Nagyon izgalmas egy hónap volt, hányan szavaznak, hogy állsz,mennyi százalékon állsz. Jöttek az üzenetek hogy gratulálnak, el-elárulták hogy szavaztak rám,olvassák a történeteimet. Nem is gondolná az ember,hogy a településén is sok olvasója akad.  Végül elérkezett február 14. Egész nap izgalomban voltam. Este nyolc után, végre minden kiderült.  Nagyon örültem amikor a nevemet megláttam és azt,hogy Közönség díj 3.helyezett.   Borzasztóan örülök! Köszönet Szabó Ajándéknak, és mindenkinek aki szavazott rám.  

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánE. M.Miller: Kezdő író blogja

Lathatatlan angyal dij -kozonsegdij 3.helyezes
Forrás: kezdoiroblogja.blog.hu


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 57 Fantasy blog * 143 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 47 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 71 Személyes blog * 96 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.