1. Fejezet

~ Demétér    S zokatlan, de az idő múlásával, sokkal rosszabbul érzem magam. Olyan, mint a kínköves pokol, magánnyal megspékelve. Mintha az Alcatraz egyik fogja, lennék már évek óta. A napjaim monotonok, oly egyformák hiába mást csinálok minden egyes nap. Lehet, hogy lelkem hiánya teszi, amit elhagytam. Pontosabban eladtam, hogy tovább élhessek. Ez korántsem volt legális, hiszen minden varázslatnak ára van, mint azt, ahogyan a mesékből már megtanulhattuk. De nagyon jó okom volt rá, hogy miért cselekedtem ilyen felelőtlen módon. A mellkasom alatt egy gyermek szíve dobogott.  - Démétér, minden rendben? Jól vagytok? - kérdezi aggódó tekintettel Zeusz.  - Persze, csak kicsit fáradt vagyok. - sóhajtok fel.  Zeusz, nem mondót, semmit csupán tovább figyelte a reakciómat szótlanul.  ~ Pár hónappal később  Látszott a szemein, hogy megakarja őt érinteni, de nem tudja, hogyan tegye, habozott.  - Nyugodtan megfoghatod, nem lesz baja. - törtem meg a csendet, és felé nyújtottam a gyermeket. Ő pedig megfogta, és óvatosan megához ölelte.  - Szerinted megtudjuk majd védeni? - kérdezi idegesen Zeusz.  - Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk. - válaszoltam mosolyogva.  - Nem engedem, hogy bárki bántja! Mindenkit megölök, aki csak a közelébe merészkedik. - magyarázta miközben a gyermekünket nézte.  - Persephone. Én drága édes kislányom. - suttogta alig hallhatóan Zeusz.