Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Oh lányok!

Basszameg. Ez volt az első ami eszembe jutott ma, hogy törölgettem az e-maileket (a sok spam és egyéb) és nyilván ott vannak az értesítők is mikor bárki komit ír nekem. És vissza olvastam jó párat és hűh! Azt kell mondjam a múltbeli énetek jó nagy löketet adott nekem. Elképesztő, hogy mennyi részt írtam ebbe a blogba ami az elején 60-80 részesnek indult a fejemben. Elképesztő mennyi minden történt velem mióta blogolok. Tudjátok, azt mondják nehéz elszakadni a gimis osztálytól, mert velük nőttél fel és velük éltél meg sok mindent. De nekem a blogolás és ti is ilyenek vagytok. Sok mindenben segítettek azzal, hogy olvastátok az én kis mély lelki bajaimat egy storyba költve. És őszintén hiányolom azt a szoros kapcsolatot ami régen volt köztem és köztetek. Szóval most komiba ne kíméljetek, ha valamit kérdezni akartok a blogról, a jövőbeli dolgokról vagy a múltról. Csak nyíltan és fesztelenül, hiányoztok. Ui.: Nem írtam már négy hónapja semmit a blogba szinte, csak javítgattam a részeket és tegnap újra írtam, hála nektek. Szóval köszönöm, már el is felejtettem miért csinálom ezt az egészet. :)

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánElectronic L0V3 [Zayn Malik Fanfiction]




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
4 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 49 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 70 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.