Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Helyzetjelentés II.

Elég sok minden történt az utóbbi időben, és egyszerűen nem volt időm arra, hogy írjak a blogomra. Hol is kezdjem? Talán a legelején, pontosabban időrendi sorrendben.  Támadt egy új ötletem. Jó, nem új, mert már rég gondolkodtam rajta, de még csak most jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam. Ez pedig, nem más, mint az, hogy a Magánvélemény rovatnak létrehozok egy új blogot. Erre azért van szükség, mert ahogy rakom ki az oldalak linkjét, úgy egyre jobban lejjebb csúszik minden, és egy idő után már igencsak zavaró lesz. A másik része a dolognak, hogy szeretném szétválasztani az írásaimat a véleményemtől. Ezzel egy kis rendet teremtek a káoszban, amiben élek. Szóval, amilyen türelmes vagyok, rögtön bele is vágtam az új projektbe. (Csak azért, mert nincs elég dolgom.) Igen ám, de szembesültem egy új problémával, jelesül azzal, milyen nevet találjak neki. Ezt is megoldottam, hiszen egy közösségi oldalon az olvasóimmal megszavaztattam, és végeredmény az Emilly elszabadul lett. Nem is tudom, miért erre adták le a voksukat?  Itt találjátok az új blogot, ahova nyugodtan feliratkozhatok, követhetitek, sőt, hozzá is szólhatok.  Emilly elszabadul A következő hír, amit megosztanék veletek, az mi más lenne, mint a Néma bűnök. Igen szépen haladok vele. Hoztam egy kis statisztikát arról, pontosan hol tartok:  - karakterek (szóközökkel) 256.361  - szavak száma 38.714  - oldalak száma 272 Szerintem, most már biztosra mondhatom, hogy tartani tudom az ütemtervet, és február végéig be tudom fejezni az első kötetet. Persze, ehhez az is kell, hogy ne vállaljam túl magam. Ami nem lesz könnyű feladat, mert több helyről is kaptam megkeresést.  Az egyik ilyen egy író felkérése, hogy korrektúrázzam két könyvét. Nagyon megtisztelőnek éreztem a dolgot, de mivel ez nem a szakmám, így elég nehéz döntés volt. Előre szóltam erről az illetőnek, nehogy esetleg valamit félreértsen ezzel kapcsolatban. Eddig is vállaltam lektorálást (hivatalosan szerkesztést) az egyik barátnőmnek, de ugye a kettő nem ugyanaz. Más, amikor segítesz valakinek, és teljesen más, ha valaki felkér, és ráadásul még fizetni is akar érte. A végén abban állapodtunk meg, hogy korrektúrázok neki, ő cserébe elkészíti a Néma ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánEmilly Palton: Írj magadnak, mutasd meg a világnak!

Helyzetjelentes II.
Forrás: empalton.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
3.67
3 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 52 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 69 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.