Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

1 évad : 3 rész

    Felébredtem, pedig pontosan emlékeztem a halálomra. Rövid volt és szinte fájdalom mentes, tudtam, hogy egyszer befog következni, de úgy hittem, majd időskoromban lesz, természetes utón. Éles szúró fájdalmat éreztem a nyakam körül, az ujjaimat végig vezettem rajta, meglepetésemre be volt kötözve. Nehezen felnyitottam pilláimat és helyzet felismerést tartottam, sajnálatos módon sikertelenül, jártam. Egy kanapén feküdtem, olyan helyen ahol még ezelőtt soha nem jártam, valószínűleg egykor egy raktár állt a helyén, de beszűrődő zene hangja miatt úgy gondolom ma már szórakozó helykén üzemmel.  - Nem meg mondtam, hogy ne hagyd felügyelet nélkül? - Az ismerős férfihang, ajtó csapással megfűszerezve. Bár tényleg meghaltam volna, de  az még szomorúbb lenne, kétségbe esnék, mert ez a hely a pokolnak felelne meg. - Itt vagyok. - egy másik férfihang. Gyorsan lehunytam a szememet, alvást álcázva. - Mit tegyünk vele? Megölni nem tudjuk, hiszen a szerződés óta ő is halhatatlan lett. - csalódott férfihang. Ha most nem kellene alvást színlelnem, akkor biztos elejtenék, egy megkönnyebbült sóhajt.  - Dobjuk a folyóba! - egy újabb ötlet a sorsom felöl. - Felőlem. - Beleegyező szó és már éreztem ahogyan  a testemhez érnek.  Hirtelen egy áramszerű lökést éreztem az egész testemen végig áramlani, pont amikor megérintették a vállamat. Ott álltam kezemben egy fegyverrel egyenesen a démonra szegezve.  - Gyerünk, lőj le! Úgyse mered meghúzni! Egy gyenge liba vagy! Se több se kevesebb! - provokált tovább. Nekem pedig nem kellet több, elsütöttem a fegyvert egyenesen a mellkasába ő pedig össze eset, a teste pedig a földre hullott, mint egy bábu. Habár én nem kaptam lővést, a testem épügyanügy reagált, mint az övé, hangos koppanással földet ért és újabb sötétség.   *Pár nappal később* - Sookie, megvan, amit kértem? -  újabb reménykedő vásárló. - Ugyan Adam, én mikor okoztam csalódást? - kérdezek vissza és egy kacér kacsintást elejtek a mondandóm végén.  - Bocsi! Holnap jövök érte! Még mindig 5000$ igaz? - a hangulata átalakult reménykedőből, boldoggá. Aminek örültem, hiszen boldog vásárlók egyenlő,  haszonnal, és haszonból lesz a sok pénz.         

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánEvil Shadow

1 evad : 3 resz
Forrás: evilshadow.blog.hu


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
3 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 49 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 70 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.