Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Epilógus

2017. október 29. Mexikó, Mexikóváros Mexikóváros tűzpiros alkonyában tapasztaltam meg igazán, hogy mi is az. Parázslott a levegő, jóleső nyüzsgés ölelte körül a paddock világát. Országszerte százezrek izgulták végig a futamot. Ő nem tudta, hogy itt vagyok. A futam elején, pont a felvezető körben sikerült beesnem a garázsba, ahol egyből a kezembe nyomták a fülest. Senki sem mondta ki, de mindenkinek ott motoszkált a fejében, hogy ma reális esély nyílt a címre. A felvezető kör után a piros lámpák kialvását összetett kézzel vártam. Imádkoztam, hogy ne történjen semmi a rajtnál. Ez Mexikó, ráadásul még hívő sem vagyok, minek hallgatnának meg az égiek? Az egész boksz egyszerre ugrott fel, mikor a negyvennégyes számú Mercedes lassulni kezdett. Csak nehogy a motorral legyen valami – mormoltam. Nem szép dolog a káröröm, de a bajnoki tabella jelenleg második helyén álló Sebastian is visszaesett. Tudtuk, hogy lehetetlen feladat beérni. Csakis abban bízhattunk, hogy nem ér fel a második helyre. Még gondolni sem akartam a címre, nehogy túlságosan beleéljem magam. Egy ország szurkolt a britnek. Jól látható volt a sérülés az autó hátulján, majdnem az egész diffúzor leszakadt. Bíznunk kellett benne, hogy kihúzza a végéig. A kerékcserés srácok hibátlanul dolgoztak, egy mosolyt is küldtem nekik bátorításképpen. Carmennal együtt izgultunk. Így is dagadt a melle, hogy a fia háromszoros világbajnok, mit ne adna azért, ha négyszeres lenne. A negyvenedik körben már egészen világossá vált, de még se merte senki elkiabálni. Sebastian hátránya behozhatatlanná vált. Emberi képtelenség. Pár perccel később visszaestek az eredmények, látszott, hogy ő is elengedte. Lewisszal nem kommunikáltak sokat, minden idegszálával a vezetésre koncentrált. Ellenben a garázsban folyamatosan folyt a tanácskozás és az esélylatolgatás, amit volt szerencsém végighallgatni. Jócskán benne voltunk a délutánban, mikor elérkeztünk az utolsó körhöz. A hátrány akkora volt, hogy még kört is kapott a brit. Néma csend honolt, feszülten várakoztunk. Toto pár évet öregedett ezalatt a két óra alatt. Ugyan nem ez volt az utolsó sorsdöntő futam, de mindent beleadtunk. Minél előbb, annál jobb. Vettel átszelte a célvonalat a negyedik helyen. A közönség is lélegzetvisszafojtva várt, a ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánFáradt Lélek [Lewis Hamilton]

Epilogus
Forrás: faradtleleklewishamilton.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 48 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 41 Kritika blog * 67 Személyes blog * 93 Egyéb blog * 18 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.