Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

HFC-mozgalom

Sziasztok! Arra gondoltam, hogy ha már jégkorong, akkor megmutatom nektek ennek a sportágnak egy másik oldalát is, ez pedig nem más, mint a Hockey Fights Cancer, amelyről bővebben IDE kattintva olvashattok angolul, de most magyarul összefoglalom röviden a lényegét: az NHL csapatok mindegyike lila mezbe öltözik, ezzel is kifejezve, hogy egységben, egymással karöltve (one jersey, one fight) harcolnak a rák ellen. Úgy gondolom, hogy nagyon jó ez a megmozdulás, mert egyrészt eloszlatja, vagy legalábbis megrendíti a jégkorongosokkal kapcsolatos sztereotípiákat, miszerint ez az egész sport leginkább a durvaságról és a verekedésről szól, másrészt példát statuál arra nézve, hogy a jó cél érdekében, legyen az bármivel kapcsolatos, érdemes, sőt, kell is összefogni, főleg mai világunkban, ahol ismét kezdenek farkastörvények uralkodni. A rák pedig egy olyan betegség, ami sajnos egyre több embert támad meg, és egyre többen küzdenek e kór számtalan fajtájával. Tévedés azt gondolni, hogy mi, hétköznapi emberek nem tehetünk ez ellen semmit. Én legalábbis hiszek abban, hogy már az is rengeteget számít, hogyha lelkileg támogatunk egy ilyen beteget. Ezért is gondoltam arra, hogy népszerűsítem a HFC mozgalmat, amelyhez bárki csatlakozhat, akinek van kedve. Ha érdekelnek a részletek, olvass tovább! :)

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalán~ Little Miss Sunshine ~




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
2 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 49 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 70 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.