Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

5. Fejezet

Wow, két hónap után közlöm ezt a fejezetet, sajnálom! Repül az idő, és ami azt illeti érettségi évében vagyok, még levegőt sincs időm venni (komolyan, újra előjött az asztmám, így már az is boldogít), így örülök, hogy végre a szünetben legalább volt időm megírni ezt a fejezetet, és megpróbálok stabilan két hetente hozni fejezeteket, de nem ígérem meg, mert egyszerűen nem vagyok olyan állapotban, hogy kőbe vésett ígéreteket tudjak tenni. De, annyi is lenne egyenlőre, remélem, hogy tetszeni fog nektek a fejezet, és annyit még megsúgok, hogy a következő már kétszer ilyen hosszú lesz (ez viszont biztos, mert már meg van írva).  Jó olvasást kívánok! Ravenna _ Hajnali ötkor már morcosan róttam az köröket a palotában. Nem tudtam aludni, jobban mondva valaki, nem hagyott. Akárhányszor behunytam a szemem, és aludni próbáltam mindig Patroklost láttam magam előtt. A legtöbbször csak állt, és mosolygott rám, de volt, amikor dühösen nekem rontott, és az életemre tört. De a ma esti álom volt mindegyikűjük közt a legrosszabb. Láttam, ahogy egy akasztófán lóg, ahogy a vér felhabzik a szájában és hörög, rángatózik, és nem hagyja abba, újra és újra összerándul, nem akar meghalni, a rohadt büdös életben nem hallgat, el csak gyötrődik. Nem tudtam teljes szívemből gyűlölni, még azok után se, hogy akkora bajba sodort. Hogyan tudhattam volna? Egykor szerettem. Elborzaszt, hogy az ő ölelését, csókját kerestem, de mégis hiányzik, mert basszameg ő volt az egyetlen, akibe kapaszkodni tudtam életem nagy részében. Most pedig megint ott voltam a hegy alján, tudva, hogy előbb vagy utóbb fel kell másznom rá, de már nem kapok segítséget hozzá. Egyedül voltam, és szánalmasnak éreztem magam a palota többi népéhez képest. Nekik mindig volt valakijük. Volt valaki, akivel leülhettek beszélgetni, akivel összepacsizhattak, akivel buzgón összesúghattak és megoszthatták a legújabb pletykákat. Elveszettnek éreztem magam, sőt mi több, báránynak a farkasok között. Ezen a rossz érzésen pedig az sem segített, hogy ezek a bizonyos rémálmok vissza–vissza tértek, nem hagytak nyugodni. Már egy hete nem aludtam rendesen, jobban vágytam az alvás extázisára, mint bármi másra, de annyira rettegtem behunyni a szemem, hogy inkább ébren maradtam. ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánMischief and Blood - Hungarian Loki Fanfiction

5. Fejezet
Forrás: baj-istene.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 52 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 43 Kritika blog * 71 Személyes blog * 96 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.