Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Interjú M. G. Brownnal, a Kavargó Rózsaszirmok szerzőjével

M. G. Brown írónővel már az Illegális Pdf letöltéses bejegyzésben, valamint a könyveiről szóló bejegyzésekben találkozhattatok a nevével, most azonban meginterjúvoltam. (Sose elég a Kavargó Rózsaszirmokból, és az írónőből;)) Mióta kezdtél el írni, és miért? Ahogy megtanultam írni, valahogy magától értetődőnek jött a dolog, hogy elkezdek saját kis történeteket kreálni. Először inkább vicces verseket írtam, a játékaimról, a barátaimról, és így tovább. Aztán az évek során valamikor, valahogy, felhagytam a versírással. Azt hiszem, talán ekkortájt kezdtem el írni az első regényemet. Ez 2007-2008 környékén lehetett. Miért pont fantasy kategóriában kezdtél el írni? Azt hiszem, még mindig nem nőttem ki a gyerekcipőből, és talán soha nem is fogok. A fantasy felnőtteknek szóló mese, én pedig imádom a meséket és a varázslatos dolgokat. De a születőben lévő regényem a Kavargó Rózsaszirmokkal ellentétben, nem fantasy lesz. Kíváncsi is vagyok, hogy mennyire fekszik nekem egy másik stílus. Már várom. Honnan merítesz ötletet a könyveidhez? Igazából, egyszer csak berobban az agyamba a sztori, és muszáj kiírnom magamból. De a csatajeleneteket például úgy szoktam megírni, hogy futok, közben zenét hallgatok, és összerakom a képeket úgy, mintha egy film kockáit pakolgatnám egymás mellé. Ezzel ellentétben például a szerelmes jeleneteket csak csöndben, nyugalomban és általában sötétben szoktam írni. Szóval, már van egy jól kifejlesztett technikám, ami megkönnyíti a dolgomat. Miért pont magánkiadóhoz mentél? Ennek két oka van. Az első, hogy ha létezik a világon türelmetlen ember, akkor az én vagyok. Képtelen lettem volna kivárni, hogy egy hagyományos kiadó kiadja a könyvemet. A másik okom pedig az volt, hogy eléggé önfejű vagyok. Nagyon nem szeretem, ha belekotnyeleskednek a munkámba, egy hagyományos kiadónál pedig evidens, hogy belepiszkálnak. Ami persze érthető, de én már csak ilyen fafejű vagyok. Végül is érthető! Meg a borítót is úgy alakítod, ahogyan szeretnéd. Lesz könyvjelződ a könyveidhez? (Na jó, azért kérdezem, mert én szeretnék.:D) Igen, lesz. Ami azt illeti, már van. Uu Az meg Takács Laci keze Mi(k) a kedvenc könyveid? Ez talán a világ legnehezebb kérdése. Iszonyatosan sok könyv van, amit nagyon ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánOlvassunk együtt

Interju M. G. Brownnal, a Kavargo Rozsaszirmok szerzojevel
Forrás: mindenamikonyvek.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
2 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 48 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 41 Kritika blog * 66 Személyes blog * 93 Egyéb blog * 18 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.