Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Észrevétlen

Amíg láthatatlanok vagyunk mindenképp szeretnénk, hogy figyeljenek fel ránk. Amint észrevesznek, rögtön visszavonulnánk az árnyékba. (Legalábbis legtöbbünk) Én szinte mindig szürke kisegér voltam, a barátaim között én voltam a pótkerék. Gyakran fordul(t) elő, hogy fel sem tűnik másoknak, hogy ott vagyok. Nem túl jó érzés amikor tényleg nem vesznek észre és átmennek rajtam (szó szerint). Egy kirándulás alkalmával beszélgettünk egy felsőbb évessel, aki szinte mindegyik osztálytársamra azt mondta, hogy látta már. Viszont engem állítása szerint még sosem látott. Mondjuk nem lep meg. A legtöbb szünetben még a helyemet sem hagyom el, nemhogy az osztályt. De akkor is, ne már, hogy még egyáltalán nem látott. Régebben voltam olyan táborban, hogy a más iskolából jövő srácok már második nap tudták az összes lány nevét, természetesen az enyémen kívül. Én csak a „fehér pólós lány” maradtam. (Ma már fel sem ismernek fekete pólóban). Újságíró szakkörön az egyik srác „buszvárós lánynak” hívott és nehezen hitte el, hogy tényleg egy suliba járunk, mert előtte még ő sem látott. Régebben sokszor akartam kikerülni ebből a szürkeségből, de amikor tényleg sikerült rájöttem, hogy nem nekem való a rivaldafény. Így továbbra is maradtam az árnyékban, viszont sikerült felfedeznem annak előnyös oldalát is. Itt mindegyik pont csakis a saját tapasztalatomból származik. Ritkábban hívnak ki felelni Mivel én alapból is a stréber/tanárkedvence kategóriában voltam így még ritkábban hívtak ki felelni, vagy táblánál feladatot megoldani, mint egy átlag diákot. Aki viszont mindig középpontban volt, lehetett bármennyire jó vagy rossz tanuló észrevehetően gyakrabban hívták ki felelni. Mindegy hogyan nézel ki Lehet, hogy épp rossz napod van és kócos a hajad, vagy leetted a pulcsid, de a láthatatlanságna nagy előnye, hogy ez senkinek sem fog feltűnni. (Jó azért, ha már egy madárcsalád is beköltözhetne a hajkoronádba azt azért észreveszik) Mondhatsz/csinálhatsz hülyeséget Nyugodtan megteheted bármelyiket (persze azért ne marha nagy baromságra gondoljunk), hiszen lehet mások észre sem veszik, vagy ha észreveszik akkor is hamar elfelejtik. Békén hagynak Akár otthon, vagy iskolában, ha nem te állsz a figyelem középpontjában, ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánreblog.hu In my mind

eszrevetlen
Forrás: in-my-mind.reblog.hu


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
3 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 52 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 43 Kritika blog * 71 Személyes blog * 96 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.