Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

3/52 ⚽️ Kérdések ⚽️

Már a Friends arénában voltunk, Jurkával, és kicsit csalódottan ültem a helyemre. A mérkőzés előtti repülő úton derült ki számomra, hogy Zlatan nem lesz mellettem egész meccs alatt, hanem a pálya széléről figyeli az eseményeket. Persze nem azt mondom, hogy nem szerettem az édesanyjával lenni, de sokkal jobban éreztem volna magam mellette. A mérkőzés előtt az öltözők előtt álltunk, és vártuk a csapatot mikor észrevettem, hogy nincs jó kedve. Szemei bánatosan néztek előre, és még egy- egy felbukkanó ismerős, sem derítette mosolyra. - Valami baj van? - Néztem fel rá mire csak szomorúan megrázta a fejét. - Látom rajtad, hogy valami gond van. Miért nem mondod meg? - Mert hülyeség, és nem fontos. - Ez nem igaz. Biztos fontos, hiszen nem szoktál csak ok nélkül szomorkodni, szóval mi a baj? - Léptem közelebb hozzá és két tenyerem közé vettem arcát. - Hátha jobbkedvre tudlak deríteni. - Nem gondolnám, de édes vagy, hogy próbálkozol. - Akkor elmondod? - Sürgettem mire vett egy nagy levegőt és belekezdett. - Csak itthon vagyok, és a volt csapatom játszik a jelenlegivel. Hazai környezet ahol hatalmas adrenalin löketet kaphattam volna, és tudom, hogy fantasztikusan ment volna a játék, sőt talán még gólt is rúgtam volna. Most pedig itt bicegek, és nem tudom győzelemhez segíteni a fiúkat. - Kicsim, te már így is sokkal többet tettél az Unitedért, mint eddig bárki más ebbe az évben. - De nem eleget. Mi van, ha nem nyernek? Nagyon ott akarok lenni a pályán ezért is nem ülök fel hozzátok. Tuti kiakasztanám anyámat, és téged is. Nem sűrűn mondok ilyet, de iszonyú ideges vagyok. Ettől függ a jövő évi B.L. szereplés. - Érzem, hogy sikerülni fog, hiszen remek játékosok vannak a csapatba. - Ha nem én... - Erre nem gondolunk jó? Csak legyél pozitív, és mosolyogj, mert azt imádom. - Mondtam, de ő továbbra is csak az orrát lógatta. - Édes, nyugi! - Itt mindenki engem akar a pályán látni Lili. - Szerintem már azzal is megelégszenek, ha látják, hogy jól vagy, szóóvval kérem azt a Zlatanos mosolygást. - Noszogattam, mire végre megkaptam, amit akartam, hiszen egy édes mosolyt villantott felém. - Köszönöm, hogy mellettem állsz. - Mindig itt vagyok, tudod. - Szeretlek, de most mennem kell, mert jönnek ki a fiúk. - Rendben, az érem átadón találkozunk. - Csókoltam meg, és ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánResta con me - Maradj velem




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
2 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 48 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 41 Kritika blog * 67 Személyes blog * 93 Egyéb blog * 18 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.