Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

38 ~ Az amire gondolok?

Sziasztok! Borzasztón sajnálom, de tegnap teljesen elfelejtkeztem a mostani részről! Azonban most itt vagyok! Remélem tetszeni fog! A részben Liam is fel fog bukkanni, valamit Harry- Haven percek is lesznek, de többet nem árulhatok el. Jó olvasást!    Haven Annalise Millar ×2017. 01. 31.× Szombat reggel volt, én pedig a jól megérdemelt pihenőnapomat töltöttem. Az ablak előtt állva gyönyörködtem a kilátásban, mely eszméletlen szép volt. A hajnali nap első sugarai éppen feljöttek a horizont fölé, a tenger pedig előtte hullámzott. A kávémmal a kezemben próbáltam magamba valami életet lehelni, hiszen a kelleténél hamarabb dobott ki az ágy. Egy nagy ásítás hagyta el a szám, mielőtt kiittam volna az utolsó csepp koffeinbombát is a bögrémből. Darling a lábamhoz dörgölőzött, így felhívva magára a figyelmem. Lepillantottam rá, ő pedig nagy barna szemével engem pásztázott, és könyörgött, hogy simogassam meg. Így is tettem, miután egy picit lehajoltam hozzá. Örömmel fogadta a kezem a fején, egy vakkantással köszönte meg. Pár pillanat múlva a csengőhangom hallatszott nem is olyan messze. A dalmatám egyből felkapta a fejét vele együtt pedig én is. Az étkezőasztalon szólt a mobilom, így elléptem az ablaktól. Megfordultam, és felvettem a telefonom. A fülemhez emeltem, majd beleszóltam. - Szia, Liam!- mosolyodtam el. - Szia, Haven! Ráérsz ma?- tért azonnal a lényegre, majd folytatta. - Csak azért kérdezem, mert úgy terveztem, hogy el kellene mennem venni ár cuccot a babának, és nem szeretnék egyedül menni. Van kedved velem jönni? - Hát végül is ráérek! És szívesen elmegyek veled!- boldogan mondtam neki igen, hiszen az utóbbi időben eléggé elhanyagoltuk egymás társaságát, és hiányzott már, hogy a legjobb barátommal legyek. - Akkor készülj el! Fél óra múlva ott vagyok nálad!- tisztán hallottam a hangján, hogy mosolygott, így engem is vigyorgásra késztetett. Szinte azonnal bontotta a vonalat, még reagálni sem volt időm. - Na, Darling! Asszem vásárolni megyünk!- néztem le a kutyámra, aki abban a pillanatban csóválni kezdte a farkát. Az óra máris ketyegett, így jobbnak láttam, ha sietek. Az emeltre érve egy gyors zuhanyt vettem, majd a gardróbban kezdtem válogatni a ruháim között. A választásom végül egy fehér farmerra , egy türkizkék Tiered Top- ra. Az egyik vállfáról ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánTemporary Fix [Harry Styles Ff.]

38 ~ Az amire gondolok?
Forrás: temporaryfix1dharryff.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
3 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 48 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 41 Kritika blog * 67 Személyes blog * 93 Egyéb blog * 18 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.