Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

44. Külön

-Látom a repülést, még mindig nem igazán bírod kicsim.-nevetett rajtam Fernando Braddel a kezében a magánreptér várakozójában miután leszálltunk, ugyanis nekem szokás szerint le kellett ülnöm 10 perce a terminálban miután leszálltunk, hogy ne hányjam el magam, és ne is essem össze. Idióta repülés fóbia... -Örülök, hogy te ilyen jól érzed magad.-néztem rá morogva, miközben belül hálát adtam az égieknek, hogy épségben földet értünk. -Na gyere.-húzott fel fél kézzel, majd egy apró csókkal bocsánatot is kért. -Hahó fiatalok. Gyerek is van a közelben.-kocogtatta meg a vállamat Kimi hirtelen, mire mérgesen néztem rá. Rosszul is vagyok, és még azt sem hagyja, hogy a párommal csókolózzam. -Mert ti Minttu-val nem szoktatok ilyet csinálni otthon a két gyerek előtt.-néztem rá kétkedve, mire csak egy kaján vigyort kaptam válaszul, majd a bőröndöket húzva maga után elindult a bérelt kocsija felé.  -Menjünk mi is.-biccentett Fer, mire átvettem tőle a picit, hogy ő tudja vinni a bőröndöket. Miután mi is bepakoltunk a saját kocsinkba, lassan de biztosan birtokba vettük az ausztrál utakat, amik helyi idő szerint este 7 révén teljesen be voltak dugulva.  -Messze van még a szálloda?-kérdeztem fáradtan miután már vagy 10 perc alatt csak közel 2 métert haladtunk. -Nem.-nyúlt át a jobb kezével az én oldalamra, hogy nyugtatóan megszorítsa a kezemet.-Rosszul vagy még? -Nem. Csak félek, hogy Brad felébred, és éhes lesz. Márpedig itt nem fogom tudni megetetni.-mosolyogtam rá fáradtan. -Még negyed óra maximum.-nézett rám biztatóan, majd ismét az útra figyelt. Szerencsére Fernek tényleg igaza volt és negyed óra múlva tényleg ott voltunk a hotelban. -Végre.-szálltam ki boldogan a kocsiból, és vettem ki a gyerekülésből a kissé nyűgös csöppömet is.-Mindjárt eszünk picim, mindjárt eszünk.-nyugtatgattam, miközben próbáltam elfogadtatni vele a cumiját addig is amíg a szobába érünk. -Menjetek előre, kérjétek el a recepción a kulcsot. -De honnan fogod tudni hányas szoba? -Mindig ugyanazt kapom. 406.-mondta, majd egy csók után utamra indított Braddel. -Jó napot. Fernando Alonso szobakulcsát szeretném elkérni.-mondtam a nőnek mosolyogva. -Üdvözlöm. Csak Mr. Alonsonak tudom kiadni a kulcsot.-nézett rám a nő kárörvendve. Gondolom ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánThe Queen




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 52 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 43 Kritika blog * 71 Személyes blog * 96 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.