Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

2.37

☯ Hétfőn délelőtt volt az évnyitónk. A levelezősöknek nem lett volna kötelező elmenni, de úgy voltam vele, hogy ráérek, meg amilyen sokan voltunk a beiratkozásnál is, nehogy egy csomóan ott legyenek, aztán valami tök fontosról maradok le, erre az egészen voltunk, kb 30-an! (Ezt így levelezős, nappalis, elsős és felsőbb éves hallgatókkal együtt) És az egész nem volt több 15 percnél, de hangulatos volt, kaptunk/tettünk hallgatói esküt, ami tök tetszett, csak sajnálom, hogy ilyen kevesen voltunk. Utána papáékkal elmentünk a Tescoba bevásárolni, vagyis én meg a mama, papa meg el lett küldve Tescos kártyát csináltatni, mert annak ellenére, hogy nonstop ide járnak, még mindig nincs nekik, erre majdnem eltelt két óra, mire kiderült, hogy papa a kártya mellett már majdnem igényelt valami hitelkártyát is.., de legalább volt időnk jó alaposan körülnézni, és vettünk végre neki egy új telefont is. Délután pedig hívtak az albérlők, hogy nem akarják megvárni a 30 napos felmondási időt, már ma el fognak költözni, úgyhogy mehettünk vissza este hozzájuk. Amíg papáék felmentek én lent maradtam a kocsiba, rádiót hallgattam és végignéztem egy annyira gyönyörű teliholdas naplementét ♥ Nagyon nosztalgikus volt, vajon régen mennyit láthattam innen a parkolóból? ☯ Kedden Veráékkal mentem volna Pestre folytatni a családfakutatást, egész délután rájuk vártam, de aztán nem mentek, bár örültem volna ha ideszólnak, és nem várok feleslgesen. Addig is Lollal meg egy új animével ütöttem el az időt, meg aztán végül az egész napot. ☯ Szerdán Mercédesznél voltam, de ahogy kiterveltem, most nem én mentem be, hanem a papa, aztán pedig kaput festettünk délután, annyira belejöttem, hogy végeztem is volna az egésszel, de leállítottak, hogy tuti esni fog az eső, de végül nem is esett :c ☯ Csütörtökön apával elmentünk Budaörsre, elvileg hétfőn fog megszületni a félöcsi kettő, úgyhogy elsősorban neki kerestünk kiságyat, aztán már csak mindent mást nézegettünk, voltunk az Ikeaba, a Bredonba, az Euronicsba, a MediaMarktba és az Auchanbem, ahol kajáltunk is. Annyira finom hamburgert ettem, de a kedvenc fehér felsőmnek lehet annyi is lett tőle.. ahh remélem azért ki fog belőle jönni a dzsuva, aztán még voltunk az új házba rendezkedni kicsit, végül este hazahozott, így már csak animéztem. ☯ ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánWanna see the real me? ✄




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
4 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 60 Fantasy blog * 143 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 47 Trükkök, tippek, divat blog * 16 Design blog * 42 Kritika blog * 71 Személyes blog * 98 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.