Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

REG-ENOR

*dobpergés* A változatosság kedvéért újra úgy döntöttem, hogy elkezdek diétázni. Igazából fogalmam sincs, hogy ez már hányadik lesz életemben, de maga a koncepció számomra teljesen új, úgyhogy abszolút izgatottan és reményekkel telve vágtam bele. Nem tudom, hogy ti hallottatok-e már erről a REG-ENOR -ról, őszintén szólva én még sose, aztán valamikor nyáron Vera mesélt róla, és ő már azóta csinálja is. Rengeteg kilótól megszabadult már, és az ő hatására döntöttem úgy, hogy én is kipróbálom. Már akkor is novemberre gondoltam (mert még gyümölcsöket se nagyon lehet benne enni, azok nélkül viszont nem nyár a nyár), és most vasárnap bele is kezdtünk. Többesszámban, mert papával csinálom, ő még egyenlőre nagyon hadilábon áll vele, de nekem eddig nagyon tetszik. Az egésznek a lényege nagyon nagyvonalakban annyi, hogy kenyeret csak pirítva, mellőzni kell mindenféle cukros ételt (de annyira, hogy mindennek megnézem az összetevőit, és amibe egy pici is van, azt már nem eszem meg, durva, hogy mennyi cukrot eszünk a tudtunkkon kívül is), tejterméket, és az olajos dolgokat, ellenben gyakorlatilag szinte minden jöhet ami zsíros. Sonka, kolbász, szalonna, stb. Van egy olyan érzésem, hogy erre nem lesz nehéz rászoknom, mert imádom őket, ugyanakkor a tejtermékek borzalmasan fognak hiányozni, és őszintén szólva ha Verán nem látnék ekkora változást, nem valószínű, hogy bele mernék kezdeni, mert ezekről az ételekről nem az egészség meg a vékonyság jut először eszembe. Elvileg egy italt is kéne hozzá fogyasztani, de mi azt most így első nekifutásra kihagyjuk, Vera issza, viszont az egyik ismerőse állítólag az nélkül is egy hónap alatt 10(!)kg-t adott le, ami azért elég királyul  és kicsit hihetetlenül hangzik. Ha annyi nem is fog sikerülni, az, hogy nem eszem semmi cukrosat, fehér kenyeret meg pláne nem, szerintem már önmagában elég lehet ahhoz, hogy formásodjak egy kicsit 30 nap alatt is. Az édességszükségletemet egyébként gránátalmával pótlom, ha pedig valamibe mindenképpen kell cukor, pl kávé, azt eritritollal fogjuk. A blog történetében ez a harmadik fogyókúra amibe belekezdek (és remélem már legalább az első amit végigviszek), de eddig tényleg ehhez fűzöm a legnagyobb reményeket. Úgy tervezem, hogy minimum egy hónapig fogom csinálni, így ezt a minden menteset, ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánWanna see the real me? ✄

REG-ENOR
Forrás: ejjeli-lepke.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
5 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 49 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 70 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.