Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Köszönöm!

Kedveseim! Tudom, jó ideje nem jelentkeztem, csak csúszkáltam ide-oda a részekkel, de most egy nagyon fontos dolgot szeretnék írni Nektek. Először is, köszönettel tartozom mindazoknak, akik olvassák/olvasták ezt a blogot. Hihetetlenül jó érzés volt kapni egy kicsit a szeretetből és a véleményekből. Nem biztos, hogy el tudom mondani, mennyire jó volt látni, ahogy reagáltok, és imádtam olvasni a tetszéseket-nemtetszéseket, a találgatásokat, óhajokat, sóhajokat. Ezt senki sem tudja már elvenni tőlem, szóval KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM. Az első hivatalos blogbejegyzés, ami a ' 00. ' címet viseli, 2016.01.30-án került ki, ami hihetetlen, de több, mint 2 éve volt. Tudom, ott még azért volt némi kihagyás, de 2016.07.31-én hivatalosan is felkerült a prológus, a 0.rész, aztán hetente (a blog eddigi életének döntő többségében) egy újabb. Nem tudom elhinni, hogy ez már ilyen „régen” történt, és azóta minden a feje tetejére állt. Többször költöztem, elkezdtem az egyetemet, aminek már a felén hipp-hopp túl is estem, de a blog, és ti (akkor is, ha az utóbbi időben bújkáltok!) maradtatok. Hálás vagyok, a le nem írt gondolatokért is, pláne azokért, amit meg is osztottatok velem. Szerintem nem árulok el nagy titkot ezek után, már csak az epilógus várat magára, viszont azt szeretném egy hosszabb, valóban mindent lezáró részként megírni. Addig is, jó pihenést kívánok mindenkinek, tanuljatok sokat (én is ezt teszem majd részben), és ha esetleg van bármilyen elképzelésetek, kérdésetek, azt továbbra is várom itt, vagy Ask.Fm -en. ♥️   xx Lu

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánWhere do broken hearts go?




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 52 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 43 Kritika blog * 71 Személyes blog * 96 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.