Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

42. Lehetnénk ilyenek is

Niall Órákon át ki sem mozdulunk ebből a kényelmes helyzetből, amiben mindketten csak arra figyelünk, Sonia hogyan mozog, és nevetünk azon, ahogy bohóckodik. A kezem elidőzik néha Eire karján és derekán, ő pedig nem húzódik el, csak csendesen beleolvad az ölelésbe, amikor épp úgy tarja kedve. Így tudnék maradni az idők végzetéig, a feleségem és a lányom közt, csak úgy elnyúlva. Sokáig nem gondolok semmire és senkire, ami és aki nincs itt, és ez kényelmesebb, mint bármelyik színpad vagy stúdió. Eszembe jut a dal, amit még azóta sem fejeztem be, hogy milyen dühösen álltam neki, és mennyit sírtam, amikor feladtam a komponálását. Felötlik bennem, vajon mit szólna hozzá, ha megmutatnám neki, ha helyette a gitáromat venném ölbe a hálószobában, és csak egyszerűen pengetni kezdeném a dallamot, amit már oly' sokszor átvariáltam, teletűzdeltem félhangokkal, amitől minden alkalommal libabőrös leszek. - Nézd, nézd - boldogan rángatja meg a kezem, és az ujjai nyomán szinte lángolni kezd a bőröm.- Figyelj! Felkapom a fejem, és döbbenten nézem, ahogy a lányom megkapaszkodik a vaskos dohányzóasztal lábába és tanclépéseket imitálva tolja fel magát két lábra. Kicsit fordítottan, ügyetlenül, de végig vigyorog, és amikor sikerül kis terpeszben megállnia, egy helyben totyogni kezd és tapsikolni. Meg sem tudok szólalni hirtelen, a szavak beragadnak a tüdőmbe. Mérhetetlen büszkeség árasztja el a mellkasom, szétfeszíti a bordáimat. Ez az én lányom! Aki még mindig olyan picike, ártatlan és aki jó úton halad élete első lépései felé. Mindketten felpattanunk, de én érek előbb Sonia mellé. Benyúlok a két karja alá, és felkapom az ölembe, hogy addig puszilgathassam az arcát és a pocakját, amíg el nem fogy a levegőm vagy el nem kezd csuklani a nevetéstől. - Olyan nagy már - újabb meglepetés ér, amikor Eire nekidől a hátamnak, és megérzem a bőrömön, ahogy nekemfeszül az inge, mikor beszívja a levegőt. A karjai hanyagul ölelik át a derekam, hogy megfoghassa Sonia talpát. - Igen - hirtelen csak ennyit tudok kibökni, de szinte rögtön eszembe jut a kérdés: - Mi legyen a szülinapján? - Nem tudom, de már én is gondolkodtam. - Elcsendesedik.  - Az első szülinapja - kicsit meg is hatódom, ahogy kimondom ezeket a szavakat. Egy éve ilyenkor már tűkön ülve vártam a nagy pillanatot, amikor megcsörren ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánWhere do broken hearts go?




Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 34 Gimis blog * 54 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 63 Romantikus blog * 49 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 70 Személyes blog * 95 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.