Vissza a kategóriába
BLOGOLJ
Gimis
Fantasy
Fanfiction
Romantikus
Trükkök, tippek, divat
Design
Kritika
Személyes
Egyéb
Horror
Blogcsere

Évösszegzés és egy kis szilveszteri malac | 2017

Ismét eltelt egy év, így egy évvel öregebb is lett az oldal. Viszont ez az idei év azt hiszem nagyon sikeres lett, hiszen rengeteg meglepetés ért és siker. Most szeretném felidézni nektek, hogy mik is történtek pontosan 2017-ben velem és a bloggal.  Első sorban szeretném, megköszöni nektek, hogy idén velem voltatok és olvastátok a cikkeimet. Remélem jövőben is velem tartotok és még sok közös élményünk lesz együtt. Nagyon szépen köszönök mindent nektek! Ezt mutatja az idén csaknem 56 feliratkozó szám is.  Eddig csak köszöngettem nektek, de akkor azt hiszem itt is az ideje, hogy belevágjak a lényegbe amiért létre jött ez a bejegyzés. Nem akarok felvágni senki előtt, nem is annak szánom ezt a pár sort, hanem, hogy felelevenítsem az év emlékeit. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan is írjam le ezt a sok mindent, hónaponként vagy csak úgy egybe?! Aztán úgy döntöttem, hogy minden ami eszembe jut azt leírom, ha meg netán kimarad valami akkor nem lesz annyira baj, hiszen nem kötöttem dátumhoz.  Emlékszem még az év elején, hogy egy felkérésre készíttetem, egy óvodának plakátot, amit aztán az utcán lévő hirdetőtáblán láttam viszont, és ez annyira jól esett hiszen nem csak ott hanem az interneten is viszont láttam, a polgármesteri hivatal oldalán is. Mind tudjátok imádom a gyerekeket és óvónő is akartam lenni, de ezt majd később mesélem el. Ezután jött azt hiszem, amikor is bekerültem az itt Erdélyben és Magyarországon is megtalálható Szemfüles Tinimagazin szerkesztőségébe, ahol mai napig jelen vagyok, és megtaláljátok a cikkeimet. Hiszen ez egy hatalmas ugródeszka volt az életembe, mivel nem volt tervben, hogy én oda bekerüljek, ez csak egy kosza gondolat volt ami aztán megvalósult. Mai napig nem tudom felfogni, ami történt velem, de ott legbelül érzem ennek most kellet megtörténnie, hiszen teljesen megváltoztatta az egész életemet, ez a lehetősség. Aztán ott volt az a két szuper interjúm Szőcs Renátával is , akivel nagyon örülök, hogy jóba lehetek és közösen dolgozhatók vele, hiszen ezt nem mindenki mondhatja el magáról.  Szeptemberben pedig jelentkeztem egy online magazin cikkíró versenyére is, ahol nagy meglepetésemre első helyezett lettem, az Erdély kultúrája című pályázatommal. Ez volt az első ilyen nyerésem, hiszen még sosem nyertem semmiben, így elég meglepő volt, mikor a ...

Folytatás a szerző oldalán: Szerző oldalánZsuzsiii

evosszegzes es egy kis szilveszteri malac | 2017
Forrás: zsuzsiii24.blogspot.com


Végtelen történet: Szerző oldalánKattints egy véletlen választott blogért.



Ezek a gombok azért vannak, hogy biztassák
a blog szerzőjét az írás folytatására.
A blog értéke:
5.00
1 értékelő

Szeretném kitenni a www.blogolj.eu oldalt a blogomba!

Facebookon vagyunk a leggyorsabbak!





Blogok száma: 36 Gimis blog * 53 Fantasy blog * 142 Fanfiction blog * 64 Romantikus blog * 50 Trükkök, tippek, divat blog * 14 Design blog * 42 Kritika blog * 69 Személyes blog * 94 Egyéb blog * 19 Horror blog *
* Csak azok a blogok jellenek meg a statisztikákban, amelyek a jelen pillanatban is publikusan elérhetőek.